4. fejezet /I rész

Sajnálom,hogy késett,de közbe jött valami, amit nem tudtam halasztgatni... Remélem, azért annyira nem haragszotok...Viviiii, tudom, és sajnálom! Egész este nem aludtam, olyan bűntudatom volt :(

Tényleg nem tudok mást mondani, sajnálom.

Jó olvasást! 

Bella.

4. fejezet

Megöllek vagy megölellek?

(Jacob szemszöge)

Mikor újra magamhoz tértem, a fejem zúgott és homályosan láttam, de annyit még épp láttam, hogy az ajtó melletti falnak dőlve fekszek. Valahonnan a távolból kiabálásokat hallottam, de még nem tudtam beazonosítani kik nem jönnek ki egymással.

Az arcomba és a tarkómba egyszerre nyilallt a fájdalom. Halkan felszisszentem. Na, tessék…

Csak egy vérfarkas tud úgy behúzni a másiknak, hogy fájdalmat is okoz neki ezzel. Persze, a vérszívókon kívül. De kik fogadhattak ilyen szívélyesen? Nem számítottam kimondottan arra, hogy a nyakamba ugranak, de azért ez egy kicsit erős kezdésnek…

Mi lesz még itt? Még épp, hogy csak bejöttem. Mivel csak a plafont láttam, azt se tisztán, ezért inkább lehunytam a szemem.

Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy soha többet nem nyitom ki a szemem, és halottnak tettetem magam. Ne legyél gyerekes Jacob!- dorgáltam magam gondolatban. - Nem futamodhatsz meg pont most! Mély levegőt vettem. Próbáltam lehiggadni, mindhiába.

Igaz, még most sem tudtam, hogy mit fogok mondani, de lassan kinyitottam a szemem, most már mindent jól láttam, sajnos.

A kiabálások, hát igen, nem is voltak olyan messze. Pontosan előttem. Mindenki kiabált mindenkivel. Csak éktelenül dühös arcokat láttam, kivéve Emily, Sam és Apám arcát. Ők csak azért kiabáltak, hogy lenyugtassák a többieket.

- Mégis mit képzel? Ezek után még van pofája idejönni?  - kiabálta Paul.

- Menjen vissza oda, ahonnan jött! -  Jared.

- Legalább adjatok neki egy esélyt, hogy megmagyarázza. – mondta apám. – Sam?- hangja kérlelő volt.

- Nem is tudom, Billy…

- Hogy lehettek ilyen kegyetlenek? Jakenek biztos megvolt az oka, hogy ezt tette.– ha tudnád, Emily. – mondtam magamban.

- Emnek igaza van, srácok! Előbb hallgassuk meg. – mondta Quil halkan.

- Szerintem is. – bólintott Embry. Ennek örültem. Legalább még vannak, akik mellettem állnak. Egyelőre, legalább is.

Egy kisebb csend után Sam törte meg a csendet.

- Igaz- bólintott Sam bűnbánóan. – Nem ítélhetjük el, csak úgy! Mind szégyellhetjük magunkat.

- Nekem ez egyáltalán nem…

- Elég, Paul!- parancsolt Sam.

Úgy gondoltam, most már illő lenne nekem is beszállnom ebbe a társalgásba. A kelleténél egy kicsit lassabban ültem – majd álltam – fel. A fejem még mindig zúgott, ha jól sejtem Paul és Jared öklétől.

Az első, aki észrevett, az Kim volt, Jared lenyomata. Tekintete ideges és aggódó volt. Ő a lehető legtávolabb húzódott a szó párbajtól. Eddig karba tett kézzel figyelte Jared minden mozdulatát. Milyen aranyos…

- Jacob? – motyogta csöndesen, mire az összes szempár rám villant.

- Hé, emberek – motyogtam rekedten.

- Jake – mondta remegő hangon apám.

- Szia, apa. – mosolyodtam el halványan.

- Hogy – kezdte volna, de a felgyülemlett érzelmektől elcsuklott a hangja. Emily bátorítóan a vállára rakta a kezét, közben szemrehányó tekintettel fürkészte az arcomat. Apa mély levegőt vett, majd folytatta. – Hogy tehetted ezt velem, fiam? Van fogalmad róla, hogy mit éreztem mindvégig? Vagy nem is érdekel már? És a falkád? Mégis mit képzeltél? – a hangja a az utolsó szavaknál most már dühös volt.

- Apa, én…- mély levegőt vettem. – megmagyarázom.

- Helyes Jacob, – mondta Sam. - magyarázatot!

- Kíváncsi vagyok – morogta Paul és Jared és Sam mellé lépett.

- Erre én is. – köpte Jared, mire kapott Kimtől egy figyelmeztető pillantást.

- Hallgatunk – mondta ridegen Leah

A kis kanapéhoz sétáltam, majd nagyon sóhajtva lehuppantam rá.

-Öhm, szóval– kezdtem egy kis habozás után. – Leah, Seth? Elmondtátok, hogy mi történt? – kérdeztem csukott szemmel.

- Nem, miért? Mit kellett volna?! – pufogott Leah

- Mi már rég eljöttünk onnan, Jake. – mondta Seth halkan

- Remek. – dörmögtem

Egy kis szünet után, úgy döntöttem, nem húzom tovább az időt és belevágok.

- Mindenek előtt, tudnotok kell, hogy erre senki sem számított. Főleg nem én. – újabb mély levegő. Most vagy soha!- mondtam magamban. Az utolsó pillanatban mégse a bevésődéssel kezdtem.

- Bella gyermeke megszületett. – nyögtem ki végül. Az egész szoba síri csendbe borult, még lélegzetvétel hangja sem törte meg. Nem mertem felnézni, de még a szemem se kinyitni.  Így inkább folytattam. – A baba – erre a szóra többen felszisszentek – eltörte... Bella gerincét és elkezdte ki...kiszabadítani magát. Minden olyan gyorsan történt. Nem volt más választásunk, a babát körülvevő burok túl kemény volt Bella pedig haldoklott. Edward a fogaival felszakította Bella bőrét... – már vészesen kevés levegőm maradt csak, így megálltam és pótoltam a veszteséget. Ez alatt a kis idő alatt többen feleszméltek a kezdeti kábulatból és vad morgásba kezdtek. Ennek ellenére folytattam.

– Így könnyebben hozzáfért a burokhoz, és kiszélesítette a babának. Aztán minden rosszra fordult, – itt megint megálltam. Össze kellett szednem a gondolataimat, túlságosan beleéltem magam. Szinte újra leperegtek előttem azok a szörnyűséges képek. Végül úgy döntöttem, hogy nem avatom be őket a - szó szerint – véres részletekbe. – De ott volt Edward, ő tudta mit kell tennie. A lehető legtöbb helyen bejuttatta a mérgét Bella szervezetébe. Csak így menthette meg az életét.

Még most is tart az átalakulása.

- Megharapta? – kérdezte Sam letaglózva.

- Igen – mondtam határozottan és a szemébe néztem. – Engedélyt adtam rá. – Pár pillanatig farkasszemet néztünk, amit végül ő adott fel.

Szinte mindenki, Paul, Jared, Embry, Leah, Quil, Apám, még a zöldfülű Seth is, halk káromkodásba kezdett. Sam, Emily és Kim még mindig döbbenten álltak.

- És az az izé? – sziszegte Leah.

- Mi van vele? – kérdezte óvatosan Emily. A hangjában gyöngédség bujkált.

- Legalább kinyírtad azt a szörnyet? – köpte a szavakat Paul. Ez nekem egyáltalán nem tetszett. Nincs joga így beszélni róla!

Hangosan felmorogtam és fellöktem magam a kanapéról. A testemet remegés rázta.

- Még nem fejeztem be! – mondtam a kelleténél hangosabban, de nem tudtam uralkodni magamon.

- Jake? Minden rendben?  – kérdezte Sam összezavarodva. – Nyugalom.

Kis időbe telt, hogy a remegésem csillapodjon, de helyét szinte azonnal zavar vette át. Ott álltam a családom előtt, de most mégis totál egyedül éreztem magam.

- Oké – Már megint! Mégis hogy a jó istenbe kezdjem?! – A baba él. Kislány, a neve Renesmee. Nincs semmi okunk rá, hogy bántsuk, csak félig vámpír. Félig még ember. Ugyan miért ölnénk meg egy fél ember kisbabát? Nem igaz? – kérdeztem határozottan és körbepillantottam mindenkin. A szemem Kimen és – újra- Emilyn akadt meg. Mindkettőjük arcán melegséget láttam, Emily még egy halvány mosolyt is ejtett.

- Nem Jacob, nincs igazad! – mondta Sam ingerülten.

- Szörnyet csinált Bellából! – motyogta Emily.

- Nem maradhat életben, meg kell halnia! –vicsorogott Paul.

- Nem! Nem kell! - kiáltottam

- Az egy szörnyszülött! – kiabált Leah is. – Mégis miért nem?

- Mert Ő a lenyomatom!! – ordítottam.