2.fejezet

Meghoztam! Sajnálom, hogy késett de már a Chatbe is írtam, hogy kiszúrt velem a sors, más néven az Ősök xD -.- Remélem, tetszeni fog.

A végére írtam egy-két sort. Érdemes elolvasni! ;)

Kellemes olvasást! 

Ölellek titeket: Bella. 

2. fejezet

(Jacob szemszöge)

- Beszélhetnénk, Jacob? – kérdezte Alice csöndesen.

Az elmúlt egy órát Renesmeevel töltöttem. Másodpercek alatt az ujja köré csavart, de nem csak engem, hanem az összes többi Cullent is. Nem tudtam levenni róla a szemem egy percre sem. Minden apró rezdülését áhítattal figyeltem. Nem tudtam elhinni, hogy létezik ilyesmi, de most hálás voltam az anyatermészetnek, hogy nekem adta Őt.

  Bár még barátkoznom kellett azzal a gondolattal, hogy Ő lett a lenyomatom. Ez nagyon sok mindent megváltoztat majd. Vajon mit fog szólni Sam és az öregek? És Edward?És… Bella? Az tuti, hogy ha ezt meghallja, letekeri a fejem. De talán ha látja, hogy Renesmee kedvel engem és hogy nekem csak az Ő boldogsága a fontos, megért majd. De erre sincs sok garancia. Őt ismerve, szinte semmi…

 Samtől nem félek annyira, hisz neki ezerszer bonyolultabb és fájdalmasabb volt ez a dolog, mint nekem. Csak most értettem meg igazán miért nem volt választása. Ez az érzés sokkal erőteljesebb és súlyosabb, mint azt valaha hittem. Impiriting…. átkozott, de mégis egy áldás.

- Nem hallod, kutya? Alice már kint vár rád! - mordult rám a szöszi. - Add őt nekem! - Mutatott a kezeimben időközben elbóbiskolt kislányra. Gyönyörű arca sima volt és gondtalan.

Eldöntöttem, hogy  mindig így akarom őt látni. Óvni fogom. Ott leszek mellette és mindent megadok neki  amire szüksége van, mindaddig amíg csak akar engem. - Erre a gondolatra a szívem fájdalmasan összeszorult. Még belegondolni is rossz, hogy akár egy napot is nélküle kelljen eltöltenem. Most már nem...

De mégis, ha már nem leszek elég jó neki..ha már nem kellek majd, mit fogok tenni? Minden kétséget kizárólag belepusztulok.

Talán ha megérti majd, hogy milyen fontos nekem...hogy nem tudok élni nélküle és hogy az ő boldogsága a legfontosabb..talán, talán akkor elfogadja majd ezt...ahogy Bella is elfogadja majd...

Mélázásomból Rosalie zökkentett ki. Dühösen szusszant egyet és vámpírhoz méltó kecsességgel csípőre tette a kezét.

 -Mi lesz már?! - fújtatott. Már az első perctől kezdve nem volt az ínyére a dolog, hogy Renesmee így kedvel engem. Önző volt, ahogy én. Ő is én is csak magunknak akartuk őt. De hát ki nem akarná?!

Halkan felkuncogtam.

- Fel ne robbanjon az az apró agyacskád Szőke!- nevettem fojtott hangon.

Rám vicsorgott mire én csak kérdőn felvontam az egyik szemöldököm.

- Ne idegesíts fel korcs, mert megbánod! - valósággal füstölgött a dühtől.

- Isten ments! - kuncogtam újra.

Elnéztem a dühös vérszívóról le Renesmeere.

Vörös ajkain halvány mosoly játszott, arca teljesen kipirosodott. Talán melege lehet? - Aggodalmaskodtam magamban.

Tudtam, hogy addig kellene elmennem, amíg alszik. Így egy kicsit könnyebb itt hagynom.

De valahogy sehogy sem akaródzott elengednem őt.

Egymillió acélkötél kötött hozzá, amit színte lehetetlen elvágni. Nem, ha már egyszer összekapcsolódtak.

Igazából hidegen hagyott, hogy Alice mit akarhat. El kell, mennem La Pushba és beszélni Sammel.

Ő talán nehezen, de megért majd. De a többieknek hogy a francba fogom beadni?! Hé, szevasztok! Egy fél vámpír újszülött lett a lenyomatom. Na és mi újság erre felé?- Rohadt jó!

De mit érdekel engem mit fognak hozzá szólni? Semmi közük hozzá! És különben is, Quil és Sam tudna mesélni erről. Érdekes lenne, hogy ha pont ők lennének azok, akik elítélnek… De akkor is, lehet, hogy örökre elküldenek majd onnan. Megeshet, de már nem érdekelne.

Nem lesz könnyű, de ennyivel mégis tartozom a falkámnak és Apámnak…

Még egyszer szorosan magamhoz öleltem Renesmeet aztán egy hatalmas sóhaj kíséretében felálltam vele. Rosalie megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Na, végre! – dörmögte, majd hatalmasra tárt karokkal felém kezdett lépkedni.

Úgy gondoltam, belefér még egy kis szórakozás. A szemeimet hatalmasra nyitottam és tátott szájjal bámultam rá.

- Eddig nem úgy volt, hogy nem csíped a magamfajtát? – mondtam döbbentséget tettetve, de a nevető élt a hangomból nem tudtam elrejteni. – Hát én nem is tudom Rose…Huh, nekem ez túl gyors..talán ha adnál egy kis időt..Na és mi van Emmettel? Biztos nagyon ki van borul… 

- Seggfej! – suttogta, de a hangja így is két oktávval feljebb ugrott. Nem bírtam tovább nevetés nélkül, de mikor Renesmee mocorogni kezdett a torkomon akadt a kacaj.

- Add, már ide te szerencsétlen mielőtt még felébred! – pirított rám. Csalódottan sóhajtottam egyet majd lehelet finoman megcsókoltam a homlokát. Rosalie felmordult.

- Sietek vissza, édes! – mormoltam a hajába.

- Tűnj már el! – Zsörtölődött a Szőke vámpír.

- Csak szeretnéd. – sóhajtottam miközben a kezei közé raktam Renesmeet. Kis teste összerándult a hirtelen hidegtől, de nem ébredt fel. Mérgesen felszisszentem.

- Ha lehet, rakd be egy ágyba mielőtt hypotermiás lesz szerencsétlen. – dörmögtem majd elindultam a hátsó ajtó felé.  Már a küszöbön álltam, mikor a Szöszi utánam szólt.

- Még valami, korcs. Alice azt mondta, hogy tacskó alakban menj utána. Így könnyebben követheted a nyomát. – vetette oda kelletlenül.

Kurtán biccentettem egyet. Vajon mi ez az egész?

Még csak a lépcsőnél jártam mikor Emmett suhant be a nappaliba valahonnan kintről. Megtorpantam. Gondoltam, meghallgatom, mit fog mondani. Talán fontos – áltattam magam, de igazából csak nem akartam elmenni Renesmeetől.

- Szia Rosie. – mondta halkan Emmett.

- Szia. – súgta a szőke, majd elkezdtek csókolózni. Erősen fontolóra vettem, hogy elmenjek.

Miután abbahagyták a nyáladzást egy hosszú csönd következett, amit végül Emmett tört meg.

- Boldog vagy. – állapította meg lágyan.

- Hihetetlenül. – sóhajtotta boldogan Rosalie. – Bár ez miatt egy kicsit bűntudatom van. – motyogta alig hallhatóan.

- Nincs miért – mondta Emmett olyan… áhítatos hangon, hogy azt sose néztem volna ki belőle. Francokat nincs!- dühöngtem magamban. Na, tessék, ezt pont én mondom?! Régi életem szerelme fönt a kínok kínjait éli át én meg itt úszkálok a saját kis cukormáz felhőmben? Mondhatom…

- Szeretlek, Emmett – susogta Rosalie.

- Mindennél jobban, Rosie. –a hangjában annyi szerelem volt, hogy ha akartam sem tudtam volna megkérdőjelezni a szavait. Őszintén szólva, ebből a szempontból csodáltam. Igazán nem lehet könnyű egy házisárkánnyal…

- Úgy érzem, hogy most minden tökéletes, Emmett! Bár máshogy, de most mindenem megvan, amire valaha is vágytam. Talán még több is. Hisz itt vagy nekem te, itt van mindenki, akit szeretek… és most ez a kicsi… - fakadt ki elérzékenyülve.

- Rose? – kezdte Emmett halkan, óvatosan. – Ugye tudod, hogy Renesmee Bella és Edward…

- Tisztában vagyok vele, Em. – nevetett fel bánatosan. – De olyan jó lenne egy ilyen csodálatos kislány… Akaratlanul is a magaménak tekintem őt. –mondta jóval halkabban.

Újabb csend. Valamiféle hatodik érzék azt súgta, ami most következik, engem már nem érint sehogy sem… De hát, ha egyszer nem bírok elmenni?  

Emmett hirtelen felkuncogott.

- Hát, be kell valljam, az öcskösnek nem voltak selejtesek az x kromoszómái. – a kuncogása nevetésbe csapott át. – Ha belegondolok, hogy hogyan készült szegény kislány… Szerinted áll még Esme háza? Kétlem. Ha egyszer azok ketten beindulnak… Képzeld, ha Edward egyszer csak…- Kész. Eddig bírtam. Szorosan a fülemre tapasztottam a kezem és őrült tempóban berohantam a fák közé.

Ez volt az egyetlen dolog, amiről soha nem akarok hallani. Uhh apám! Fúj…

Kicsit vonakodva változtam Farkas alakba. Mi van, ha Sam, vagy Paulék épp őrjáratoznak? Akkor rájönnének az egészre, és azt én nem akarom. Személyesen akarom elmondani nekik.

Miután átváltoztam egy másodpercig vérbe fagyva füleltem, hogy van-e más farkas a közelben, de a fejemben most is csak az én gondolataim voltak.

Megkönnyebbülve fújtattam egyet aztán elkezdtem keresni Alice szagát. Nem tartott sokáig rátalálnom a nyomára. Ott ahol elhaladt mindenhol azt az émelyítő vámpírbűzt hagyta maga után. Észak-kelet felé ment, a helyek irányába. Mit akarhat ott? Mi lenne, ha csak egyszerűen megmondaná, ami akar? Minek kell itt titokzatoskodni? Ostoba vérszívók!

Mi van Jake? Azt hittem, mostanra már jobban bírod a vámpírokat. – hangzott fel Seth hangja a fejemben. Teljes erőbedobással futott utánam.

Seth, a francba! A frászt hoztad rám. - gondoltam idegesen. Mi lesz, ha meghallja mielőtt még..

Bocs haver. – nevetett. – Mit hallok meg mielőtt…? – sugallta gondolatban. Kíváncsi kölyök…

Nem várnál meg? Hova rohansz? – nyűgösködött.

Seth kérlek, kérlek, könyörgök, ne kérdezz semmit! Most változz vissza Ember alakba és menjél  el La Push-ba. Mond el Samnek, hogy nemsokára odamegyek, és kérd meg, hogy addig semmi féleképpen ne változzanak át farkas alakba! Megteszed nekem, öcskös? – esdeklettem.

Oké. De Jake, mi ez az egész? Nem tetszik ez nekem, hogy…

Mindent el fogok magyarázni, kölyök, de most menj, kérlek.

Nagy meglepetésemre nem kezdett el akadékoskodni, bár fúrta a kíváncsiság, hogy mi van velem. – Ott találkozunk! Várunk haza, tesó. – gondolta aztán a hangja elhallgatott a fejemben.

Kétszeresére gyorsítottam a tempómat. Mindnél előbb túl akarok esni az esedékes beszélgetéseket, hogy aztán visszamehessek Renesmeehez. Már most hiányzik nekem…

Amire oda értem a hegy lábához, ahol Alice-t sejtettem, a vihar már ott volt a nyakamon. A szél hangosan süvítve tépte a fákat. A felhők sötéten száguldottak át az égen.

Egy fáktól mentes tenyérnyi tisztás közepén várt rám Alice. Dacos, dühös és összezavarodott arca nem ígért sok jót.

Jajj Emberek, hogy írok Farkasosat? :D

Kérlek írjatok csak 3 szót! Pl.: Ez borzasztó lett! vagy..Nem lett rossz..vagy,Tök jó lett. Mind1 csak írjatok valamit, kérlek!

Az első..hm..négy komizó előbb megkapja a 3. fejit! ;) Na, megéri? :D Ne felejtsétek el odaírni az email címeteket! 

Sunyi vagyok, mi? :P Csak a végére írom ide ezt az infót..xD Nem is sunyi, inkább aljas..xD